A londoni zsűri a döntőbe jutott hat startup közül választotta ki a nyertest. Indoklása szerint a magyar cég sikere egész Európában példaértékű. Árvai Péter alapítót szerda este fogadja David Cameron brit miniszterelnök - közölte Faix Csaba, a cég pr-menedzsere.
A díj egy újabb bizonyíték arra, hogy kitartással és sok munkával itthonról is lehet világsikert elérni - jelentette ki Árvai Péter a díjátadó után.
Mike Butcher, a zsűri elnöke pedig azt mondta: "az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek, amelyet mi szerettünk volna ezzel a díjjal is elismerni".
Az idén ötödik éve átadott díjat eddig még egyszer sem nyerte el magyar startup.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja