"A példátlan válságkörnyezet ellenére az Erste csoport jövedelmezősége továbbra is kielégítő, 2020. első kilenc hónapjában 637 millió euró nettó nyereséget ért el egy nagyon erős harmadik negyedévvel. Működési bevételünk mindössze 2 százalékkal esett vissza éves összehasonlításban. A 2021. évi gazdasági kilátások a koronavírus-járvány lefolyásától függenek. Bárhogy is alakuljon a helyzet, minden eddiginél erősebb az az elkötelezettségünk, hogy továbbra is támogassuk ügyfeleinket és megfelelő eredményeket mutassunk fel a részvényeseink számára" - közölte Stefan Doerfler, az osztrák hitelintézeti csoport pénzügyi igazgatója.
A befektetők is kedvezően fogadták a harmadik negyedéves számokat, nyitás után több mint 2 százalékos pluszban állt a bankpapír a bécsi tőzsdén.
Kapcsolódó
A nettó kamatbevétel az első kilenc hónapban 3589,3 millió euróra nőtt elsősorban az osztrák, kisebb mértékben a romániai leányvállalatoknak köszönhetően. A nettó díj- és jutalékbevétel ugyanakkor 1448,3 millió euróra esett vissza, mivel a pénzforgalmi szolgáltatásokból származó kisebb bevételt, és a hitelezési tevékenységből származó bevétel csökkenését nem tudta teljes mértékben ellensúlyozni az egyéb díj- és jutalékbevételek emelkedése.
Az általános igazgatási költségek 3123,2 millió euróra mérséklődtek -1,2 százalékkal. A nettó céltartalék-képzés miatt a pénzügyi eszközökre elszámolt nettó értékvesztés -870,1 millió euró lett szemben az előző évi 42,9 millió euró nettó visszaírással, ez a tétel csökkentette most is a legnagyobb mértékbe a nettó eredményt.
A kisebbségi részesedések utáni nyereség 177,1 millió euróra csökkent (322,7 millió euróról) a takarékpénztárak hozzájárulásában bekövetkezett jelentős visszaesés miatt. Az anyavállalatra jutó nettó eredmény 637,1 millió eurót tett ki (-47,9 százalék az előző 1223,0 millió euróhoz képest).
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram