A szakosított hitelintézetként működő Fundamenta többségi tulajdonosa a BSH, amely a mérlegfőösszeg alapján Németország második legnagyobb pénzintézete, a DZ Bank csaknem százszázalékos tulajdonában áll.
A BSH a Fundamenta tájékoztatása szerint elismerését fejezte ki az október végén megjelent új lakáspénztári termék rendkívül gyors piaci bevezetéséért - amelynek értékesítése a cég megítélése szerint jó ütemű -, és a további termékek kifejlesztéséhez is megad minden segítséget - írta a napilap.
A korábbi bejelentés szerint az ltp új konstrukciója szerint 5 százalékos jóváírást adnak évente egyszer a leendő ügyfeleiknek a befizetések után. A minimális megtakarítási idő a tervek szerint 6 év lesz, melynek végén fix 2,9 százalékos kamattal juthatnak az ügyfelek hitelhez. A maximális havi megtakarítás összege várhatóan 20 ezer forintról 40 ezer forintra fog nőni.
Arra a kérdésre, hogy a lakástakarék modellje állami mankó nélkül életképes-e, kijelentették: ahogyan az állami támogatás nélküli lakás-takarékpénztári termékek számos európai országban évtizedek óta fontos eszközei a lakáscélok megvalósításának, úgy Magyarországon is azok maradnak.
Csak 2028-ban fut ki az állami támogatással rendelkező szerződéstípus, mivel a leghosszabb ilyen ltp-s konstrukció tízéves. Az állami támogatással működő szerződést október 16-án lehetett utoljára kötni. A rapid döntés akkora rohamot váltott ki, hogy még mindig tart az október 15-16-án tömegesen beérkezett szerződések feldolgozása - közölte a cég.
A Fundamenta betét- és hitelszerződéseinek állománya 2017 végére elérte a 781 ezer darabot, az ügyfelekkel szembeni kötelezettsége pedig 432 milliárd forint volt.
Nem adjuk fel, a mostani lépés csak egy új kezdetet jelent - jelentette ki Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója egy konferencián, miközben még zajlott az a rapid törvénymódosítás, amely nyomán október 16-tól kivezették a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. A döntés nem érintette a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt