A győzelemre legnagyobb esélyes magyar női kajaknégyes első helyen ért célba a szombati döntőben, így olimpiai bajnokok lettek a csapat tagjai, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina és Csipes Tamara.
A Tippmixpro sportfogadási oldal a magyar csapat győzelmét tartotta a legvalószínűbb kimenetelnek a versenyt megelőzően (szombat délelőtt). A női kajakosok győzelmének oddsa ugyanis 1,26 volt. Azaz plusz 26 százalékot fizet a magyar hajó győzelme. (A második helyre egyébként 4-es volt a szorzó a futam előtt, a többi esetben pedig 11-szeres volt.)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben