A tartozás nélkül lezárt deviza és devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos fogyasztói túlfizetéseit egy héttel ezelőtt már rendezte az MKB Bank, az élő hitelek elszámolására pedig most kerül sor. A kalkuláció az MNB által ellenőrzött és rendben lévőnek talált modell alapján történt.
A mostani, mintegy huszonötezer ügyletet érintő, milliárdos nagyságrendű elszámolás a jogszabályokban meghatározott sorrendben zajlott. A bank először - amennyiben voltak - az ügyletekhez kapcsolódó, már lejárt tartozásokat futtatta ki, majd az árfolyamgáthoz tartozó gyűjtőszámlákat, végül pedig a tőke előtörlesztéseként számolta el a túlfizetéseket. Akinek így teljesen kifutott a hitele, de maradt túlfizetése, annak a bank a számlájára utalta a fennmaradó összeget.
A fair modell alapján zajló elszámolást a jelzálog-fedezetű hitelek forintosítása követte, s ennek eredményeképpen mától az érintett ügyfelek már az etikus bankolás elvei szerint számolt forintkamatok alapján fizethetik újraszámolt törlesztőrészleteiket.
A részletes elszámolást - a jogszabályoknak megfelelően - a posta kézbesíti az ügyfeleknek április 15-e és 30-a között. Az elszámolással és forintosítással kapcsolatos valamennyi információ elérhető az MKB Bank folyamatosan frissülő honlapján.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre