Pénteken taggyűlést tartott az Alexandra könyvesboltokat működtető Rainbow Üzletlánc Kft., ezen valamennyi tulajdonos megjelent, de az eltérő álláspontok miatt nem hoztak a társaság jövőbeli működésére vonatkozó döntést - tudta meg a Napi.hu Somogyi Ferenctől, a cég átvilágítását korábban elvégző PD Consulting Kft. ügyvezetőjétől. Lapunk információi szerint a taggyűlésen szavaztak volna az Alexandra boltok üzemeltetésére kötött bérleti szerződések átruházásáról és a dolgozók átvételéről is.
Az üzleteket Varga Zoltán nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó, lap- és könyvkiadással is foglalkozó Central Csoport venné át, az átadásról január végén kezdett tárgyalásokat a Rainbow menedzsmentje és a Central. Somogyi Ferenc ugyanakkor nem kívánt tájékoztatást adni lapunknak a mai taggyűlés napirendi pontjairól.
Kapcsolódó
A tanácsadó tájékoztatása szerint a Rainbow tulajdonosai a taggyűlésen kinyilvánították, hogy készek megjelenni egy újabb taggyűlésen február 28-án vagy korábban, ha azt valamelyik tulajdonostárs kezdeményezi, s készek tárgyalni a Rainbow további működését biztosító intézkedésről. Somogyi ugyanakkor kedvező jelnek nevezte azt, hogy a tulajdonostársak leültek egymással tárgyalni, s megindult az egyeztetés a cég sorsáról - ahhoz képest, hogy az elmúlt hónapokban nem volt kommunikáció a felek között.
A kiskereskedő Rainbow 50 százalékos tulajdonosa a Wolf-CRS Kft., a fennmaradó 50 százalékon pedig az Alexandra alapító Matyi Dezsőhöz köthető személyek, a volt felesége, a leánya és az édesapja osztozik. (A cég december végi taggyűlésén Matyi Dezső meghatalmazottként képviselte a leányát és édesapját, hogy a pénteki taggyűlésen kik jelentek meg, Somogyi nem kívánta közölni.) Matyi Dezső eddig nem reagált lapunk megkeresésére.
A Rainbow korábbi, január 27-ére összehívott taggyűlése határozatképtelen volt, azon Matyiék nem jelentek meg, csak a Wolf-CRS - írta korábban az Átlátszó. A januári taggyűlésen szintén téma lett volna a társaság jövőbeli működésének biztosítása, a boltok bérletének átadása.
A Rainbow ügyvezetője határozott időtartamra, 2016. szeptember 1-jétől 2017. február 28-ig Vass István, a PD Consulting munkatársa. A Rainbow-ban tavaly szeptemberben szerzett 50 százalékos részesedést a Wolf-CRS Kft., amely kezdeményezte "interim menedzsment" felállítását és új ügyvezető kinevezését (Vass István), amelyet a társaság taggyűlése egyhangúlag megszavazott. (A korábbi ügyvezető Szabó Tünde volt, aki Matyi Dezső volt felesége.)
A Wolf-CRS azért szerzett tulajdonrészt a Rainbow-ban, mert korábban - Somogyi szerint - "mentőövet nyújtott" az Alexandra-üzleteket könyvekkel ellátó, nagykereskedő Könyvbazár Kft.-nak, a dolgozók munkahelyének megőrzése és a működőképesség fenntartásához szükséges kifizetésekhez a Pécsi Direkt Kft. (Matyi korábbi könyves vállalkozása - a szerk.) felszámolása előtt a céghez átkerült könyvkészlet biztosításával. A Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. azonban időközben több mint egymilliárd forintos tartozást halmozott fel a Wolf-CRS-sel szemben. Ezt követően szerzett a Wolf-CRS 50 százalékos tulajdonrészt a Rainbow-ban - mondta korábban Somogyi az MTI-nek.
Matyi Dezső ugyanakkor cáfolta az MTI-nek Somogyi Ferencnek a Rainbow gazdálkodását szabálytalannak minősítő nyilatkozatát, szerinte a cég pénztárkezelése szabályos. Azt is cáfolta, hogy a gödöllői Wolf-CRS korábban "mentőövet nyújtott" volna cégének, s a Könyvbazár Somogyi állításával szemben nem halmozott fel tartozást a Wolf CRS-sel szemben. Matyi szerint a Wolf-CRS "hamisított üzletrész adásvételi szerződésekkel" lépett be tagként a Rainbow-ba a tavaly szeptember elsejei taggyűlésen. Az ügyben büntetőfeljelentést tettek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Sztálin-szobrot avattak a metróban, reneszánszát éli a diktátor
