Minden érintett fogyasztói szerződés forintosítását feltételezve a döntés várható adózás előtti egyszeri negatív eredményhatása az OTP csoportra nézve mintegy 6 milliárd forint. A céltartalék megképzése várhatóan az idei harmadik negyedévében megtörténik, bemutatására pedig az egyszeri-korrekciós tételek között kerül sor - tájékoztatott a bank.
Augusztus 19-én a kormány megállapodott a Magyar Bankszövetséggel a deviza alapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosításáról. Ennek megfelelően az érintett fogyasztói szerződések forintosítására az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon kerül sor , ami 287,2 forintos svájci frankot és 309,2 eurót jelent. Az ügyfeleknek járó kedvezmény mértéke megegyezik a deviza alapú jelzáloghitelek forintosítása során alkalmazott árfolyam - 256,5 forint svájci frank és 309,0 forintos euró - és az augusztus 19-én érvényes árfolyam közötti különbséggel - közölte az OTP. A két árfolyam különbségéből keletkező terhet fele-fele arányban a bankok és az állam viselik.
Az OTP közleményében emlékeztet arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankok rendelkezésére bocsátja a forintosításhoz szükséges svájci frank mennyiséget. A forintosításhoz szükséges teljes svájci frank mennyiséget az OTP Csoport 287,2 árfolyamon megvásárolta az MNB hétfői tenderén. A megállapodásnak megfelelő törvény végrehajtása "az OTP magyarországi csoporttagjainál fennálló lakossági deviza alapú fogyasztói szerződések esetében a deviza árfolyamkockázat megszűnésével jár, amely mind az érintett ügyfelek, mind az OTP csoport esetében kedvezőbb kockázati profilt eredményez" - áll a tájékoztatásban.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők