A Ménesi úton lévő, egyébként valóban lepukkant épületről, az ELTE Bibó Szakkollégiumáról van szó, ami a Fidesz bölcsője volt annak idején. A portál emlékeztet: a tervek arról szóltak, hogy "a felújított Bibó szakkollégium szobáit, mint lehetséges szállásokat mind a FINA világbajnokságra, mind a FINA Masters világbajnokságra érkezőknek a szervezők kiajánlják". Miután a vizes vébé projektje lett, így ezt a beruházását is berakták a FINA-törvény alá, aminek köszönhetően a többi projekthez hasonlóan a sürgősségre hivatkozva itt sem kellett nyílt versenyen kiválasztani a kivitelezőt, a meghívott Penta Industry kapta a munkát 405 millióért.
A Penta Industry építi az ideiglenes szinkronúszó-medencéket is a világbajnokságra a városligeti tóban, egyéb munkákkal együtt 4,9 milliárdért. De ők építik a vizes vébét felügyelő Seszták Miklós fejlesztési miniszter városában, Kisvárdán is a mini ékszerdoboz focistadiont, és szintén közpénzből sportszállót Tállai András klubjának, a Mezőkövesdnek - jegyzi meg a 444.hu.
Tavaly, amikor a Közbeszerzési Értesítőben megjelent, hogy komolyabb versenyeztetés nélkül, "előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősségre" hivatkozva a két meghívott cég közül a Penta Industry 405 millióért kapta meg a munkát, május 31-i határidőt jelöltek meg záró határidőre. Az év vége előtt aztán már módosították a szerződést. A határidőt még nem, de az belekerült, hogy nem a kivitelező, hanem a megrendelő, vagyis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felelőssége az engedélyek beszerzése. Itt már megemlítették, hogy a XI. kerületi jegyző nem tudja elindítani az építési engedélyezési eljárást, mert ahhoz előbb a kerület építési szabályzatát módosítani kellene. Ez megtörténik majd 2016 november 30-án, írták akkor a portál szerint.
A múlt héten azonban megjelent egy újabb szerződésmódosítás: ebben már augusztus 17-i határidő szerepel a műszaki átadás-átvétel kezdő időpontjára. Ami azért érdekes, mert a világbajnokságnak ekkor már több, mint két hete vége lesz. Az új szerződés szerint hiába a jelentős csúszás (május 31-i helyett augusztus 17-én), kötbérezés nem lesz, ha két és fél hónappal később lesz kész a Penta Industry. Mégpedig a XI. kerületi önkormányzat miatt, amely ugyan valóban módosította november végén a kerületi szabályozást, de az építési engedélyt csak februárban kapta meg a Penta Industry.
Nem csak ezzel vannak problémák. További részletek a 444.hu-n.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van