500 000 forintos támogatással segíti a Hankoook gumigyártó a BME Hallgatói Önkormányzat eszközbeszerzését, valamint közösségi szemétszedést hirdet május 9-ére a budapesti Duna-partra - derül ki a társaság közleményéből.
Az abroncsgyártó azzal indokolja, hogy a Szabadság és a Petőfi híd közötti budai partszakaszt tisztítják meg, hogy a tavasz érkeztével egyre több egyetemista ücsörög majd barátai vagy egy könyv társaságában itt az intézményhez közel. Mivel az összes hallgatót várják, így azok is tehetnek a környezetükért, akik nap mint nap a Duna-part közvetlen közelében tartózkodnak.
Kapcsolódó
A hulladékgyűjtő akció május 9-én (csütörtökön) 12:30-kor kezdődik a BME központi épülete előtt (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.). Az esemény minden érdeklődő számára nyitott, részvételi szándékukat itt jelezhetik.
A Szabadság hidat - már mondhatni hagyományosan - idén is több nyári hétvégén lezárják az autóforgalom elől és a gyalogosoknak adják. Változatos programok is lesznek a hídon.
A Hankook azt írja, komoly hagyománya van náluk a közösségi szerepvállalásnak és az összefogással megvalósuló kezdeményezéseknek. Így a cég önkéntesei munkaidejükön kívül például óvoda-, iskola- és bölcsődefelújításokban, mezítlábas ösvény és öntözőrendszer megvalósításában, bútorok és gyerekjátékok beszerzésében/megszépítésében, sportegyesületi dojo és iskolai menza karbantartásában, valamint önkéntes tűzoltói bázis és mentőállomás felújításában is részt vesznek 2019 során.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben