Kicsivel nagyobb azonnali törlesztés vállalásával az árfolyamgát - döntően jövő tavaszi - lejárata után az össztartozás alacsonyabb lesz.
Mintegy 172 ezer árfolyamgátas ügyfél volt, a probléma pedig mindazokat érintheti, akinek nem járt le a hitele, illetve nem váltotta ki más konstrukcióval - mondta a szóvivő.
A svájci frank alapú jelzáloghitelesek tartozását 256,47 forint/svájci frank árfolyamon forintosították. Mivel az árfolyamgátas ügyfeleknek 180 forinton rögzítették az árfolyamot, jelentős terhet jelentett volna a forintosításkori árfolyam azonnali alkalmazása, ezért a forintosítási törvény továbbra is fenntartotta a törlesztőrészletekre vonatkozó korlátot. Így az árfolyamgát kezdetétől számított 60 hónapig a törlesztőrészletek mértéke nem haladhatja meg a tavaly januárban fizetett, 180 forintos svájci frank árfolyamon számított törlesztőrészletet.
Az árfolyamgát jellemzően jövő tavasszal jár le, ekkor azonban a gyűjtőszámlán halmozódó tartozást is meg kell kezdeni törleszteni. Az árfolyamgát lejárta után a havi törlesztés mértékét az érintett pénzügyi intézmények a jogszabály alapján legfeljebb 15 százalékkal növelhetik meg. Ha szükséges, ennek betartására a törlesztési futamidőt is megnövelhetik az adós vagy legfiatalabb adóstársa 75. évének betöltéséig.
Minél hosszabb viszont a futamidő, az adósnak összességében annál nagyobb összeget kellene fizetnie kamatként - figyelmeztetett már korábban is a jegybank.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket