A felszámoló Cég Felügyelet Kft. meghirdette az egykor a Retz bútoráruház hálózatát működtető Poltrend Kft. vagyonelemeit értékesítésre. Eladó a tavaly november óta felszámolási eljárás alatt lévő társaság több budapesti, valamint székesfehérvári ingatlana, 60 járműve és a Duna Energia és Szolgáltató Kft.-ben lévő üzletrészcsomagja, az irányár közel 800 millió forint. A cég egyik telephelyén, Budapest XXI. kerületében, az Orion utcában összesen nyolc, különböző nagyságú ingatlant hirdettek meg mintegy félmilliárd forintért. A felszámoló a vagyonelemeket egyben kívánja értékesíteni, pályázni szeptember 26-ig lehet.
Az 1999 decemberében létrehozott Poltrend folyamatosan terjeszkedve, egyre sikeresebben működött, tulajdonosa a Retz bútoráruház-hálózatot kiépítő és üzemeltető Török Zsolt volt. A bútorbirodalomnak 2006-ban a fővárosban és az ország különböző pontjain 23 üzlete volt. A hálózat üzemeltetésével foglalkozó Poltrend 2007-ben 6,5 milliárd forintos nettó árbevételt produkált, s bár a gazdasági válság már előrevetítette árnyékát, az ekkor közel 300 dolgozót foglalkoztató cégnek még 1,5 milliárddal sikerült "megfejelnie" bevételét a következő esztendőben. Kötelezettségállománya 2008-ban már meghaladta az 1,2 milliárd forintot, s egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a válság, döntően az építőipar visszaesésével a bútorkereskedelmet is maga alá temeti. A cég nettó árbevétele 2009-ben 5,1 milliárd forintra csökkent. Török Zsolt 2010 februárjában kiszállt a Poltrendből, és egy hongkongi lakhelyű személy lett bejegyezve tulajdonosként, majd novemberben elkezdődött a cég felszámolási eljárása.
A Retz Bútor Kereskedelmi Kft. − amelynek a most meghirdetett ingatlanok egyikében, az Orion utcában volt a székhelye − idén februárban jutott a felszámolás sorsára. 2010 márciusában hozták létre a bútoráruházakat most üzemeltető Retz Trend Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t. A honlapja szerint 16 városban 21 üzletet működtet a biatorbágyi székhelyű cég, de hogy ezekből jelenleg hány működik, nem tudtuk meg, mivel a társaság lapzártánkig nem válaszolt kérdéseinkre. A cégbírósági adatokból kiderül, hogy a Retz Trend tulajdonosa − alapítása óta − egy Egyesült Államokban bejegyzett társaság, amely feltehetően offshore státusú. A cég tavaly, alapítása évében nettó 2,5 milliárd forintos forgalmat produkált, mérlege szerint több mint kétszáz alkalmazottja volt, kötelezettségállománya elérte az 1,4 milliárd forintot.
A Retz hónapok óta jelentős akciókkal hirdeti termékeit. Az interneten elérhető fórumbejegyzésekből kiderül, hogy több vásárló is elégedetlen a bútoráruházzal, mert jelentős késéssel szállítanak megrendelt bútorokat, illetve egyes áruházai nem érhetők el telefonon.
Bp., XXI. ker., Orion u. 14. alatti ingatlanok 503 |
Székesfehérvár, Budai út 173. alatti ingatlan 200 |
Gépjárművek 65 |
Duna Energia és Műszaki Kft. 8,33 százalékos üzletrésze 2 |
Forrás: Cégközlöny |
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Ijesztő gazdasági adatok: fordulóponthoz érkezett Magyarország?

Az albán Bagamérik is megjelentek Magyarországon

Katasztrófa Parajdon: "Sajnos elvesztettük a csatát a természettel"

Elszámolta magát a kormány? A nyugdíjasok húzhatják a rövidebbet

Magyar útra magyar buszt: ezer jármű érkezik százmilliárd forintért

Gyermekmunka és szexuális kényszerítés okozhat galibát Taylor Swiftnek és Lady Gagának

Elfújta a szél az euró-százmilliárdos üzletet

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Grönland sürgeti a nyugatot: Kínához fordul, ha az USA és az EU nem kér a bányászati jogokból
