Dorosz Dávid nem írja le konkrétan, hogy melyik balesetekre gondol. Az Index azonban felidézi, október végén egy részeg buszsofőr okozott balesetet, amelyben megsérült egy idős asszony a 150-es buszon Budapesten, miután a sofőr minden ok nélkül vészfékezett az egyik megállóban. A Riposzt híre egy szemtanúra hivatkozva azt írta, a szonda súlyos részegségre utaló értéket mutatott, a sofőr táskájában pedig sörösdobozok voltak.
A portál megkereste a150-es buszt üzemeltető alvállalkozót, amely kérdéseikre azt válaszolta, az érvényes szabályzatok és protokoll alapján minden reggel és este szondáztatják a járművezetőket. Az alkoholfogyasztással szemben a zéró tolerancia elvét vallják és minden esetben maximálisan együttműködnek a hatóságokkal. Az esettel kapcsolatban pedig belső vizsgálatot folytattak le, az érintett kollégát azonnali hatállyal elbocsátották.
Kapcsolódó
Szeptember végén is volt egy durva budapesti buszbaleset (képünk).
Legolvasottabb

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Beteljesült Nagy Márton rémálma: repkednek a mínuszok a gazdaságban

Orbán Viktor: új helyzet van, indítványt tesz Magyarország Brüsszelben

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Brutális karambol az M3-ason, mindkét irányba lezárták az autópályát
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült
