Évi több mint 4 milliárd számla- és nyugtaadatból ajánlja ki ősztől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a magyar cégeknek az áfabevallási tervezeteket.
„Az adóadminisztráció csökkentése fontos célkitűzése a magyar kormánynak, ebben újabb lépést jelent, hogy az adóhatóság készíti el és ajánlja ki a cégeknek az áfabevallás tervezetét” – mondja Bákonyi László adójogi szakjogász. A szakember szerint az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfabevallás-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a tervezete nem válnak automatikusan elfogadottá, a vállalkozásoknak ténylegesen jóvá kell majd hagyniuk azokat. Az adójogi szakjogász szerint a tervezetek egyelőre inkább a kisebb cégeknek fognak érdemi adminisztrációs könnyítést jelenteni.
Az előzetes tervekhez képest némi csúszással ugyan, de a nyáron elindul a tesztidőszak, ősszel pedig a havi bevallók már élesben is kipróbálhatják a rendszert: mintegy 200 ezer vállalkozás érheti el november 12-től az októberi időszakra vonatkozó bevallási tervezetét – derült ki a napokban Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárának bejelentése, illetve a 429/2021. (VII. 16.) Kormányrendelet alapján.
Bákonyi szerint a tesztidőszakban kiemelten fontos lesz az adószakmával, a könyvelőkkel és a vállalkozásokkal történő folyamatos kommunikáció, a rendszer finomhangolása érdekében.
Arra is figyelniük kell a vállalkozásoknak, hogy ugyan a NAV az online számlaadat-szolgáltatás folyamatos kiterjesztésének köszönhetően egyre több információval rendelkezik a vállalkozásokról, a megkapott tervezetek egyelőre nem tartalmaznak majd mindent: a fordított adózású ügyletekhez vagy éppen a termékimporthoz kapcsolódó áfa adataival például 2022-ig a cégeknek kell kiegészíteniük a bevallásokat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem