A globális gazdasági lassulást még nem lehet drasztikusan érzékelni az árbevételeknél, de az első negyedév tapasztalatai alapján 2019-re megfeleződhet a növekedés a korábbi évekhez képest. Ez abban az esetben lesz igaz, ha a brexit vagy Donald Trump Európával indítandó kereskedelmi háborúja nem rontja tovább a helyzetet.
A Videoton-csoport profitja várhatóan még kedvezőtlenebbül alakul, mert míg a korábbi években mindig a hozzáadott érték növekedését tudták béremelésekre fordítani, addig az idén már többet fordítanak bérekre.
A cég tavalyi évre vonatkozó konszolidált adatai még nem állnak rendelkezésre, de Sinkó Ottó azt elmondta, hogy az év végén prognosztizált 188 milliárdos árbevételük "többé-kevésbé igaz lesz".
A nyilvános cégadatok szerint a Videoton Holding Zrt. 2017-es konszolidált árbevétele 171 milliárd forint volt, és 13,411 milliárd forint nyereséget realizált. 2016-ban a cégcsoport 159 milliárd forint árbevétel mellett 12,362 milliárd forint adózott eredményt ért el.
A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben