Áder János a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégiumban mintegy száz diák előtt arról beszélt, hogy jelenleg az emberiség negyede nem rendelkezik vezetékes vízzel, nagy távolságokat kell megtenniük, hogy vízhez jussanak, minden ötödik embernél pedig nem megfelelő a szanitáció, azaz nem folyik víz, vagy csak koszos víz jön a csapból, és nincs vízöblítéses vécé.
2050-re nagyjából 10 milliárd ember lesz a Földön, túlnyomó többségük pedig városlakó lesz, akiknek hatalmas kihívás lesz tiszta vizet biztosítani, különösen annak fényében, hogy 2,5 milliárd ember már most „vízstresszes” régióban él, azaz olyan helyen, ahol nincs elegendő mennyiségű víz – emelte ki a korábbi államfő.
A víz három drámája
Az elmúlt években felgyorsult a víz körforgása, emiatt sokkal szélsőségesebbé vált az időjárás, előfordul, hogy egyszerre sok eső esik, ez a sok víz drámája, máshol pedig aszály van, ez a kevés víz drámája. A harmadik, a szennyezett víz drámája, amellyel kapcsolatban a műanyag termékek problémájáról beszélt.
Egy műanyag palack legyártása öt másodperc, átlagosan öt percig használjuk, és 500 év, amíg lebomlik. Nem megfelelően kezelve pedig a pet-palackok jelentősen szennyezik a vizeket, veszélyesek az élővilágra, az UV-fény hatására pedig széttöredeznek, így mikroműanyagok keletkeznek, amelyek az emberek szervezetébe is bekerülhetnek
– mutatott rá Áder János, aki szerint további probléma, hogy a fejlődő országokban a szennyvíz 80 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a folyókba.
A korábbi köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, csak azt vegyük meg, ami tényleg szükséges, mivel minden használati eszköznek van vízlábnyoma: például 7600 liter víz szükséges egyetlen farmernadrág, 150 ezer liter víz pedig egyetlen személyautó legyártásához.

„Atomenergia nélkül nem érhetők el a klímacélok”
A pályaválasztás előtt álló diákoknak bemutatta azt is, hogy munkájuk során milyen újfajta kihívásokkal kell majd megküzdeniük. A jövő mérnökeinek például megoldást kell találniuk arra, hogyan lássák el a népesség növekvő energiaigényét, az orvosoknak pedig a klímaváltozás hatására megjelenő új betegségeket is kezelniük kell.
A fenntartható fejlődés kulcsa, hogy csak annyi erőforrást használjunk fel, amennyit a természet pótolni tud.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, a folyók tisztábban hagyják el Magyarország területét, mint ahogyan ideérkeznek. Ebben az ügyben levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, akitől segítséget kért, válaszként pedig azt közölték vele, hogy „figyelmesen tanulmányozzák a problémát”.
Áder János közölte: az Egyesült Államok és Kína együtt a világ kibocsátásának több mint 40 százalékáért felel, míg Magyarország csupán a töredékéért. A magyaroknak is van teendőjük, de ne gondoljuk azt, hogy „ha mi teljes egészében leállunk holnaptól, megoldódnak a problémák. Ideológiai alapon nem lehet energiapolitikát csinálni. Atomenergia nélkül nem érhetők el a klímacélok.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Miért vártak heteket, hogy ledobják a bombát Orbán Viktor csatájában?
