Megköszönte az elmúlt 25 évet Gaskó István, a VDSZSZ elnöke tegnap a XIV. küldöttgyűlés első napján, miután nem választották elnökké - értesült a VS.hu. A tisztújító kongresszuson a következő négyéves ciklusra választották volna meg a vezetőséget, Gaskó pedig - papírforma szerint - az egyetlen jelölt volt. De csak akkor szavazhattak volna róla, ha felkerül a szavazólapra. Erre azonban nem került sor, a küldöttek többsége ugyanis nem szavazta meg, hogy felkerüljön. A portál helyszínen tartózkodó informátora szerint hozzávetőleg a küldöttek egynegyede támogatta, hogy Gaskó neve szerepeljen a szavazólapon, ez pedig az alapszabály szerint kevés a döntéshozatalhoz.
A VS.hu információi szerint lényegében megpuccsolták Gaskót. Tegnap óta nincs elnöke a VDSZSZ-nek, ideiglenes ügyvivő testület veheti át az irányítást a következő tisztújításig. Az alapszabály szerint a megismételt elnökválasztásra harminc napja van a vasutasoknak.
Gaskó a Liga Szakszervezetek elnöke is, a VDSZSZ elnöki tisztségének elvesztése kihathat a Ligában meglévő erőviszonyokra is - jegyzi meg a portál. A szakszervezetek a kétnapos küldöttgyűlés vége utánra ígértek tájékoztatást.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt