A magyar kormány ki akarja használni, fejleszteni szeretné a szektorban rejlő potenciált, ezért a gazdaságvédelmi akciótervben a jövő iparágai közé sorolta az űripart. Augusztus közepén pedig elfogadta a magyar űrstratégiát, amely hármas célrendszerre épül.
Az egyik zászlóshajónak számító célkitűzésünk egy újabb kutatóűrhajós-misszió. Ezt a küldetést 2024-re, legkésőbb 2025 elejére ütemezték be, partnerként pedig elsődlegesen az Egyesült Államokra számítunk benne. Terveink szerint a houstoni székhelyű Axiom Space űrinfrastruktúra-fejlesztő céggel valósítjuk meg ezt a programot - mondta Ferenc Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a hetilapnak.
Még 2018-ban, amikor a KKM átvette a területet, a szektor éves büdzséje kétmilliárd forint körül alakult. Az Európai Űrügynökség (ESA) kasszájába akkor ötmillió eurót fizettünk be, míg például a csehek csaknem hétszer ennyit. A szervezetnek utalt összeg jelentős mértékben visszaérkezik az adott ország űrszektorába. Idén a magyar űrkutatási ágazat költségvetési finanszírozása már megközelítette a tízmilliárd forintot, az ebből a pénzből az Európai Űrügynökséghez utalt összeg több mint a négyszeresére nőtt.
A honvédelmi vezetés is felismerte, hogy a kibervédelemtől a világűrrel kapcsolatos tevékenységekig nagyon sok kihívással és akár krízishelyzettel szembesülhet egy ország a XXI. században. Ennek megfelelően a Debreceni Egyetem szervezésében elindult egy űreszköz-üzemeltetési tanfolyam, amelyet az első tíz tiszt már el is végzett.
A minél szélesebb körű nemzetközi kooperáció fontos, mert a nemzetközi szabályozás területén még rengeteg a nyitott kérdés. A technológia ugyanis megelőzte a jogi hátteret, s ebből is adódóan már most éles viták zajlanak az űrerőforrások birtoklásának és hasznosításának a részleteiről. Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy az űrbányászat, valamint az űrerőforrás-kutatás és -felhasználás megkerülhetetlenül az emberiség közeli jövőjének a része.
Az viszont még nem tisztázott, hogy ki mit és hogyan tehet és birtokolhat. A Holdért például óriási verseny folyik, de az igazán nagy kérdés az, hogy mi fog ott történni, továbbá ki felel majd az ott zajló tevékenységért - mondta Ferenc Orsolya.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)