Szeretném elkerülni, hogy kívülállóként az Agrárminisztériumnak kelljen döntést hoznia, az ágazat akarata ellenére. De ez fog következni, ha a méhészeti ágazatban érintettek nem lesznek képesek az együttműködésre. Azt az ajánlatot teszem a méhészeti ágazat valamennyi szereplőjének, hogy béküljenek ki egymással, üljenek le, állapodjanak meg, azt terjesszék a minisztérium elé - nyilatkozta a portálnak a miniszter, aki maga is ismert méhész.
Határidőt is adott az ágazatnak: idén nyár végéig kell dűlőre jutniuk. "Ezt vegyék nagyon komoly üzenetnek" - nyomatékosította a miniszter, hogy az agrártárca bele fog avatkozni a méhészek ügyébe, ha nem születik döntés.
Fontos bejelentése még, hogy a közeljövőben véglegesen megszüntetik egy igen gyakran használt növényvédőszer-hatóanyag, a neonikotinoidok használatát. Még szükséghelyzetben sem adnak ki engedélyeket.
"Nyugodtak lehetünk, nem vetnek Magyarországon egyetlen tő neonikotinoiddal csávázott repcét sem. Kedvező a méhészeknek az is, hogy a jövőben a szóját - a vegyszeres gyomirtás miatt - nem lehet a zöldítésben elszámolni. Tudjuk: a szója nem egy jól mézelő növény, helyette a méhek és más beporzó rovarok számára is hasznos, jól mézelő virágzó növényeket, tehát "igazi zöldítést" vethetnek a gazdáknak" - tette hozzá a miniszter.
Az idei év átlagos vagy annál rosszabb lehet a méhészek számára. Az elnyúló tél, gyorsan érkező nyár miatt sok virág egybe nyílt. De sok helyen a repcére egyáltalán nem repültek rá a méhek - ahogy arról korábbi átfogó cikkében lapunk is beszámolt.
A fotó forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt