Az ügynökség kedden közzétett jelentésében egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy az olaj iránti kereslet 2016 elején tapasztalt jelentős növekedése talán már idén sem tartható, valamint - főként Líbiából és Nigériából - óriási mennyiségű, még ki nem termelt olaj kerülhet a piacra, miután belpolitikai feszültségek miatt jelenleg akadozik a termelés. Az IEA hangsúlyozta, hogy ez az első 2017-re vonatkozó kitekintése, amely a piac alakulásától függően változhat.
Az IEA júniusi olajpiaci jelentése felülvizsgálta és napi 1,6 millió hordóra emelte a világ első negyedévi olajkeresletének növekedését tavalyhoz képest. Az idei évre, valamint 2017-re napi 1,3 millió hordós keresletnövekedést prognosztizál a szervezet, ezáltal napi 97,4 millió hordóra emelkedhet a világ napi olajfelhasználása. Az energiaügynökség szerint a keresletnövekedés jelentős része a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) kívüli országokból származik majd.
A jelentés szerint májusban napi 590 ezer hordóval, napi 95,4 millió hordóra csökkent a világpiaci kínálat az előző év azonos időszakához képest részben amiatt, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívül termelő országok kitermelése napi 1,3 millió hordóval csökkent egy év alatt, költségcsökkentés és leállások következtében. Az energiaügynökség szerint miközben az OPEC-en kívüli termelők kínálata az idén 900 ezer hordóval csökken, 2017-ben 200 ezer hordóval 57 millió hordóra emelkedhet.
Az OPEC olajtermelése májusban napi 100 ezer hordóval napi 32,61 millió hordóra mérséklődött, azonban még így is 500 ezer hordóval magasabb volt mint tavaly májusban. Az OPEC országok közül egyértelműen Irán kínálata növekedett a leggyorsabban, idén a bővülés mértéke akár napi 700 ezer hordó is lehet tavalyhoz képest. Jelentős kínálatemelkedésre még Nigériából lehet számítani 2017-ben, ehhez azonban a biztonsági problémák megoldására van szükség - jegyezte meg a szervezet.
A kőolaj világpiaci ára csökkent kedden. Közép-európai idő szerint este nyolc óra körül az észak-tengeri Brent augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 49,66 dollárba került, 69 centtel, 1,37 százalékkal olcsóbb volt a hétfői zárónál. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 59 centtel, 1,21 százalékkal, 48,29 dollárra csökkent.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre