Az osztrák tulajdonú balatongyöröki panorámás golfpályát beépíthető telekként árulják a neten, a helyiek a környék nyugalmát féltik - írja a 24.hu. Korábban ötven új ház építése is felmerült háromszáz lakással, miután a terület jelentős részét az utóbbi három évben az önkormányzat áldásával elkezdték lakóövezetbe sorolni. A polgármester szerint legfeljebb hetven lakás épülhet a 69 hektáros egykori pálya egy négyhektáros részén, ha egyáltalán meglesznek a leendő beruházó szükséges hatósági engedélyei. A nemzeti park ugyanakkor nem támogatja kertvárosi lakóövezet kialakítását.
Először egy kistérségi nyomtatott lapban, a Káli Híradóban jelent meg, hogy a pálya eladósorba került. A volt tulajdonos, az osztrák Helmut Kröpfel örökösei 6,5 millió euróért (körülbelül 2,3 milliárd forintért) hirdetik eladásra a teljes, 69 hektáros területet. Ami a becehegyieket igazán megrémítette, az a hirdetés szövege, e szerint a terület tíz százaléka beépíthető, tervmódosítással akár harminc százaléka is, ami akár 48 épületet is jelenthet. Nem kertelnek, azt írják, ez egy lakóparknak alkalmas terület magánstranddal és kikötővel.
A teljes terület esetén a beépíthetőség jelenleg átlagosan valóban tíz százalék, de vannak a pályának olyan részei, ahol szinte semmi sem építhető, máshova viszont sűrűbben lehet építkezni. A hirdetés is azzal kecsegtet, hogy csak a helyi építési szabályzatot kellene módosíttatni, és akkor 20-30 százalékra is fel lehet tornászni a beépíthetőséget.
A helyiek attól félnek, hogy egy nagy tömbökből álló lakópark épülhet a pálya helyére, jelentős autóforgalommal, tömeggel terhelve a környéket, szóval hogy „ez a csendes kicsi falu zajos és büdös lesz.” Tartanak a nádirtástól is. Gazdag élővilág pezseg ugyanis errefelé, – miként a becehegyi asszony mondta – „itt teknősök laknak, nőszirmok nőnek”.
A civilek most olyan együttműködőket keresnek az ügy mellé, akik pozícióban vannak, el tudnak valamit érni. A környéken van villája, és itt szokott nyaralni például Szijjártó Péter külügyminiszter, őt még nem keresték meg, de Manninger Jenő a térség fideszes országgyűlési képviselője figyelemmel kíséri a történetet, bár a hírportál kérdéseire a cikk megjelenéséig nem válaszolt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)