Újabb útszakaszokkal bővült a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat. Ezeket kapcsolták be az e-útdíj-köteles utak hálózatába az eredeti tervek szerint. Máig az érintett útszakaszok a munkák teljes befejezéséig részben-, vagy az átadás után egészében ideiglenes jelleggel díjfizetés nélkül is használhatóak voltak. Az új fizetős útszakaszok a következők:
- M4 autóút 8,5 kilométeres szakasza (Abony)
- M44 autóút 17 kilométeres szakasza (Kondoros – Békéscsaba)
- M85 autóút több mint 55,5 kilométeres szakasza (Csorna – Sopron)
Az erről szóló döntést a Magyar Közlöny 2021. évi 67. számában hirdették ki - emlékeztet a portál
Az e-útdíj a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikra vonatkozik – kivételt képezhetnek az élőállatot, illetve a mezőgazdasági terményeket szállító járművek, amelyeket bizonyos esetekben nem érinti az elektronikus útdíjfizetési kötelezettség. A díjbesorolás alapvetően tengelyszám alapján történik, ennek megfelelően három kategória létezik, a kéttengelyes (J2), a háromtengelyes (J3), illetve négy- vagy többtengelyes (J4) járművek csoportja. Nem csupán az autópályák, hanem az autóutak és főutak bizonyos szakaszai is e-útdíjkötelesek. A díj mértéke a fentieken túl az igénybe vett út típusa mellett a jármű motorjának környezetvédelmi besorolásától is függ.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben