Lázár János legutóbb egy szentendrei fórumon jelentette be, hogy 500 milliárd forintból megépül az M100-as gyorsforgalmi út, amely ...
Befejezik júniusig az észak-déli európai korridor utolsó horvátországi szakaszát is, ami Pélmonostortól a magyar határig húzódik. ...
A vasútállomások tulajdonjoga a magyar államnál marad. A telket visszük be a vállalkozásokba, ahol nekünk 25 százalék bőven elég. ...
A miniszter korábban azt mondta, ismeri az agglomerációban élők problémáit, a dugóban araszolás nyűgét. Az M100-as gyorsforgalmi ügye újra előkerült, ám azt a tárcája sem meri ígérni, hogy ez lesz a teljes megoldás. Azt pláne nem tudni, mennyibe kerül majd. Kiderült az is: újabb hidat terveznek a Dunán.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMiközben valósággal ég a talaj a MÁV lába alatt, ismét leporolták az M100-as gyorsforgalmi út terveit. Annyi biztos: nagyon drága lesz.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsKötelező sisakviselésre, az elektromos rollerek jogosítványhoz kötésére és a buszsávok kerékpáros használatára tettek többek között módosítási javaslatokat a legutóbbi KRESZ-háttérbeszélgetésen. Összefoglalónkból kiderül, hogyan vélekedik minderről a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
Szerző(k): Balatoni LillaA pályaszerkezet munkálataival folytatódik a projekt, épül az M4-es sztráda új, mintegy 34 kilométeres szakasza.
Szerző(k): Sánta András