A tárca dolgozik a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén, amely garanciát jelent a vásárlók számára, a tervek szerint karácsonyra már a boltokba kerülhetnek az első védjegyes termékek - írja a közlemény.
A földművelésügyi miniszter szerint a Tisza tó környéki települési önkormányzatok, vadásztársaságok, vízügyi szervek, a Hortobágyi Nemzeti Park és a minisztérium összefogása évről évre látványos eredményeket hoz a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. munkájában. (A gabonafélék és az olajos magvak áfakulcsát is csökkentenék.)
Kapcsolódó
A szaktárca 100 millió forinttal támogatja a halak élőhelyének és ívóhelyének fejlesztését, 2017-ben 11 millió forint jut országosan az invazív, halfogyasztó kárókatona-állomány visszaszorítására - írja az FM az MTI szerint.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram