A tőkealapokat megcélzó program a következő hetekben a kormány elé kerül; zöld célú befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd – jelentette be Nagy Márton.
Idén „pozitív meglepetések” érhetik a gazdaság szereplőit: a növekedés 1,5 százalék lehet fölfelé mutató kockázatokkal, az infláció gyors csökkenés mellett egyszámjegyűvé válhat év végére, a külkereskedelem és a költségvetés helyzete javulhat, a munkaerőpiac stabil marad – idézi a minisztert az MTI.
A gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, hogy a tőkeprogramot a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási program keretében indítja, annak a „hitellábát” egészíti ki.
Emlékeztetett, hogy a hitelprogram keretében a vállalkozások forinthitelt 6 százalékos kamattal, zöld beruházások esetén 5 százalékkal, eurókölcsönnél 3,5 százalékkal igényelhetnek, továbbá arra biztatta a vállalkozókat, hogy forduljanak a kereskedelmi bankokhoz a konstrukciók igénybevételére.
A gazdaságpolitikai intézkedések „be fognak érni”, a növekedés fenntartása, a recesszió elkerülése, illetve az infláció leszorítása után a gazdaság 2024-ben „repülőrajtot vehet”
– fogalmazott.
Nagy Márton arra is kitért, hogy bár a gazdaság 2022-ben 4,5 százalékkal nőtt, a tavalyi év „nehéz év volt” – nem csak az infláció emelkedése és az árfolyam leértékelődése miatt. A háború, a szankciók, az energiaárak elszabadulása – az ország energiaszámlája 7 milliárd euróról 17 milliárd euróra nőtt – védekezésre kényszerítette a kormányt, negatív meglepetésekkel szembesültek naponta – fejtette ki.
A távirati iroda kérdésére Nagy Márton azt mondta, hogy „két ugyanolyan válság nem létezik”, amennyiben a tavaly tapasztalt problémák visszatérnek, azok már nem fognak olyan sokkszerűen hatni, a vállalatok és a kormányok is alkalmazkodtak a helyzethez; negatív kockázatokkal emellett természetesen számolni kell.
Díjeső
A JVSZ rendezvényén négy kategóriában díjazták a vállalatokat: nagyvállalati kategóriában a fődíjat a MAM-Hungária Kft. nyerte el, második a NI Hungary Kft., harmadik a Praktiker Kft. lett; a középvállalatok között a Pauker Holding Kft. győzött, amelyet a Schiller Flotta Kft. és a Stádium Kft. követett. A legjobb ökoszisztéma különdíjjal a K&H Bankot, a Provident Pénzügyi Zrt.-t és a Körber Hungária Gépgyártó Kft.-t tüntették ki, a tehetséggondozás területén a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda, a BEKO Engineering Kft. és az MKB Bank Nyrt. bizonyult a legjobbnak. A szövetséget 35 éve alapították, célja egyebek közt a Magyarországon működő vállalatok versenyképességének növelése, a digitalizáció és a zöld átállás segítése, illetve a tudásmegosztás a nagy-, közép, kis és mikrovállalatok között.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)