A szakember kiemelte, hogy a növénybetegségek elleni védekezés jelentős költségeket okoz, ezért megéri rezisztens fajokat előállítani. Az évtizedekkel ezelőtt még ellenállónak számító fajok a mai betegségeknek sokszor már nem képesek ellenállni, de előfordul olyan is, hogy egy új gyümölcsfa nemesítéséhez régi tájfajtákat is felhasználnak - tette hozzá. (Engedélyezték az óriási vállalatfelvásárlást.)
Az ellenállóság mellett a belföldi nemesítők számára az ízvilág is fontos szempont, mivel a magyar piacon nem lehet eladni az ízetlen gyümölcsöket, nyugaton viszont a szállíthatóságot vagy a polcállóságot tartják szem előtt - ismertette.
Kasztovszky Zoltán elmondta, hogy a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. Európa legnagyobb csonthéjas génbankját gondozza, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Kutatóközpont (NAIK) tulajdonában álló ültetvény csaknem 2500 tételt őriz. A telephelyen minden fajtából vagy változatból 4 példányt nevelnek, a nemesített fajták 30-40 év után kerülhetnek kereskedelmi forgalomba - tette hozzá. A szakember egy-egy új fajta nemesítésének költségeit körülbelül 150 millió forintra becsülte.
Az Érden őrzött példányok begyűjtése több évig tartott, a munkát azonban érdemes volna folytatni, mivel nemcsak az országban, de a határon túl is lehetnek begyűjtésre érdemes gyümölcsfajok - mondta az igazgató.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram