A kormány már korábban a hatósági ármegállapítás körébe vonta a gáz, majd a villany, később pedig a távhő díját is - emlékeztetett Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt.
A nemzeti fejlesztési miniszter által kidolgozandó új árképzési rendszernek annak a szempontnak kell megfelelnie, amely szerint tarthatatlan, hogy a magyar családok bevételeinek óriási részét elviszi a rezsi - mondta a szóvivő.
Kapcsolódó
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn - az országvédelmi akciótervet ismertetve - a magas rezsiköltségek miatt azt javasolta, vezessék be a központi ármegállapítást a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében is. Ezt azzal indokolta, hogy "sok család a lehetőségei határán áll, ha a rezsiszámlák összege tovább nő, összerogyhatnak a teher alatt".
Mint mondta, a privatizált közműcégek magánérdekeket szolgálnak, "óriási extraprofitokat tesznek zsebre", miközben az állam szerepe meggyengült. Ezen változatva - emlékeztetett - a kormány első lépésben a hatósági árkörbe bevonta a villanyáramot, a gázt és a távhőt. Most pedig ahhoz kérnek támogatást, hogy a hatósági ármegállapítást terjesszék ki a szemét-, a víz- és a csatornadíjakra - mondta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben