A szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben:

  • az eurót reggel hét órakor 402,51 forinton jegyezték az előző esti 402,65 forint után, 
  • a dollár jegyzése 385,99 forintra ment le 387,02 forintról,
  • a svájci franké 427,62 forintra emelkedett 427,40-ről. 

A forint a hétfői kezdés óta gyengült a főbb devizákkal szemben, az euró ellenében elenyésző mértékben, a dollár ellenében 0,6 százalékkal, a svájci frankkal szemben 0,3 százalékkal.

A februári kezdésnél erősebben áll a forint, 1,3 százalékkal az euró, 1,9 százalékkal a dollár és 1,0 százalékkal a svájci frank ellenében.

7:53

8:10

Mindettől függetlenül a forint árfolyamára – ahogy eddig láthattuk – kihatással lehet Donald Trump amerikai elnök folyamatos üzengetése Ukrajnának, így az orosz-ukrán háború lezárásának kitolódása.

Az elnök legutóbb szerdán szólt be ukrán "kollégájának", mint mondta, szerinte az ukránok elnöke egy diktátor, az országának jövője pedig kérdéses. Trump szavai válaszul érkeztek Zelenszkij egy korábbi nyilatkozatára, amely szerint az amerikai elnök az orosz „dezinformációs térben” él, miután az amerikai elnök azt állította, hogy Zelenszkijelnöki szerepe illegitim, mivel Ukrajnában nem voltak választások – írja a Euronews.

Ukrajnában a tervek szerint 2024 márciusában vagy áprilisában tartottak volna elnökválasztást, amivel Zelenszkij első ötéves mandátuma lezárul. A szavazást elhalasztották, mivel az ország alkotmánya nem teszi lehetővé a választásokat a hadiállapot alatt, amelyet 2022. február 24-én hirdettek ki, azon a napon, amikor Oroszország megkezdte teljes körű invázióját Ukrajnában.

8.22

12.09

Délben 401,5-ön áll a hazai fizetőeszköz. Jelenleg épp Szaúd-Arábiában tárgyal egymással az Egyesült Államok és Oroszország az ukránok sorsáról, lényegében Ukrajna bevonása nélkül. Az elmúlt napokban fokozatosan felgyorsultak az események, a helyzet egy feszültebb és még mindig kérdéses a háború sújtotta ország sorsa. Percről-precre követjük az új fejleményeket az orosz-ukrán-amerikai tárgyalások helyzetéről, amik a forint árfolyamát is mozgathatják. 

Komoly csapdák leselkednek a forintra a 400-as árfolyam alatt

Szépen erősödött a forint árfolyama eddig az idén, azonban az igazán nagy próbatétel technikailag csak 400 forint alatti euróárfolyamnál várja a hazai fizetőeszközt. Ha ezeken át is rágja magát a magyar deviza, hosszabb távon igencsak kérdéses marad a sorsa.