A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 állami hírtévében azt mondta, mintegy 229 ezer szerződést érint a változás, az ezekben foglalt szerződéses összeg meghaladja a 300 milliárd forintot.
Hozzátette: az ország szempontjából is előnyös a lépés, mert csökken a devizakitettség, így a pénzügyi folyamatok is kiszámíthatóak lesznek, és a bankok is át tudnak térni a forintalapú hitelezésre.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be, hogy piaci árfolyamon, de összesen 31 milliárd forintos támogatással forintosítják a devizaalapú személyi és autóhiteleket a kormány és a bankszövetség által szerdán aláírt megállapodás alapján. Az átváltás önkéntes lesz az ügyfelek részéről, de a bankok nem utasíthatják el a kezdeményezést.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők