Az ügy előzménye, hogy a kormány és a református egyház október elején átfogó megállapodást kötött az együttműködésről, ennek részeként vállalta a kormány, hogy modernizálja az egyházaknak felajánlható szja egy százalékok elosztását.
Az utóbbi években a személyi jövedelemadó kulcsa látványosan csökkent, a bevételek azonban szinten maradtak, sőt nőttek is. Az idén az adók egy százalékából 19-19 milliárd forint juthatna a kedvezményezettekhez, ám ettől az elméleti összegtől fényévekre van a valóság - állapítja meg a portál szakírója.
Kapcsolódó
A 25 ezer civil szervezet tavaly 6,6 milliárd forintot kapott 1,3 millió adózótól, míg a 31 bejegyzett egyház 6 milliárd forinton osztozhatott, ami 1,46 millió adózó ajánlott fel - vagyis az adózók bő negyede élt tavaly a felállással.
Mindeddig a civil szervezetekre és az egyházakra vonatkozó 1 százalékos szja-felajánlásra vonatkozó szabályok megegyeztek, minden adóévben külön-külön kellett rendelkezni a támogatni kíván civil szervezetről, illetve egyházról.
Ezzel szakítana a jelentős kormányzati hátszéllel most beterjesztetett adójavaslat. A módosító szerint a civileknél minden maradna a régiben, miközben az egyházak támogatását úgy könnyítenék meg a törvénytervezet szerint, hogy az adózónak elég lenne egyszer nyilatkozni a támogatandó egyházról, azt az adóhatóság minden évben prolongálná - mindaddig míg az adózó vissza nem vonja a rendelkező nyilatkozatot.
Új szabály, hogy ha egy egyház elveszti jogosultságát az szja egy százalékára, akkor arra felhívja a figyelmet a NAV - így szeretnék csökkenteni az érvénytelen felajánlásokat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre