Mintegy 2,1 milliárd forintos fejlesztés kezdődik a szekszárdi ipari parkban; az épületeket és a közműhálózatot egyaránt érintő beruházás jövőre fejeződik be. A kivitelezés során a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert vissza nem térítendő európai uniós forrásból négy új, termelőtevékenységre alkalmas csarnok épül, valamint raktárépületek felújítása, energetikai korszerűsítése is megvalósul.
A projekt részeként a közel két kilométer hosszú belső úthálózat mentén közvilágítást, járdákat, vagyonvédelmi rendszert építenek ki. De bővül és nagyobb kapacitású lesz a helyi elektromos rendszer is: a munkálatok során két új trafóállomást illesztenek a hálózatba, valamint földkábellel váltják ki a park területén húzódó légvezetékpárt.
A tervek szerint a fejlesztés korszerű infrastruktúrát biztosít az 50 hektáros ipari parkban működő, 500 embert foglalkoztató 27 vállalkozás jövőbeni beruházásaihoz, és vonzóvá teszi a területet a városba érkező új befektetők előtt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben