A kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2014-2020. közötti uniós költségvetési időszakra vonatkozó tervezésnél a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében biztosítson nettó 28,58 milliárd forint forrást az ELI lézer kutatóközpont megvalósítását ((Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Purse Source - ELI-ALPS) célzó nagyprojekt második fázisa költségei fedezésére - olvasható a Magyar Közlönyben ma megjelent határozatban. Az erre a fázisra vonatkozó korábbi, 2013. február 1-jei jogszabály még nettó 24,3 milliárd forintos forrással számolt.
Csütörtökön volt a lézerközpont alapkőletétele. A közvetlenül mintegy négyszáz, közvetve akár négy-, ötezer embernek is munkát adó szegedi lézerközpont kialakításának első fázisában a kutatóközpont épülete és a lézertechnológia egy része készül el, erre 85 százaléka uniós, 15 százalékban hazai forrásból 37 milliárd forint fordítható. A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban további 24,3 milliárd forintot szánnak a központban további speciális paraméterekkel rendelkező kutatóberendezések kialakítására. A beruházás második fázisának befejezése 2018-ra várható - mondta az eseményen Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, lézerfizikus.
A 24,4 ezer négyzetméter alapterületű kutatóközpont jól megközelíthető helyszínen, az M5-ös és az M43-as autópálya csomópontjához közel, a városközponttól 5 kilométerre található 16 hektáros területen építik föl. A csúcstechnológiát képviselő kutatási berendezések épületrészeinek tervezésekor speciális műszaki feltételeknek kellett megfelelni, elsősorban a rezgésvédelem, a termikus stabilitás, a relatív páratartalom, a tisztaterek és a sugárvédelem miatt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben