Új szintre lép a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ által megteremtett adatvezérelt döntéshozatal és marketingtervezés, a jövőben ugyanis a szálláshelyek után a vendéglátás és az attrakciók is bekapcsolódnak a rendszerbe.
A most elfogadott módosítás lehetőséget biztosít a kiemelt jelentőségű települések nevesítésére is, amely kedvezőbb helyzetbe hozhatja többek között a világörökségi rangú turisztikai desztinációkat is. A cél, hogy továbbra is fejlődjenek, és még hangsúlyosabban megjelenjenek a marketing- és értékesítési tevékenység során.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben