A Hiventures pénzügyi befektetői szerepvállalása, kiegészülve a Microsoft ingyenesen igénybe vehető felhőszolgáltatásaival, illetve mérnöki és egyéb segítségével olyan ajánlat, ami lehetővé teszi a startupoknak, hogy a termékük fejlesztésére koncentráljanak - mondta Kisgergely Kornél, a kockázati tőkealap-kezelő vezérigazgatója. Hangsúlyozta, a két társaság közös ajánlattal tudja segíteni az induló vállalkozásokat, ami több, mint amit eddig külön-külön kínáltak.
Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, nem elég egy jó ötlet, kell hozzá jó üzleti koncepció és technológia. A Microsoft fontosak tartja a startupokat, amelyeket technológiai háttérrel és szakmai tanácsadással támogat.
Az ügyvezető igazgató kiemelte, az együttműködéssel segítik az induló vállalkozásokat, ezekből lesznek azok a vállalatok, amelyek a jövőben hozzájárulnak a magyar gazdaság versenyképességéhez.
A Microsoft tájékoztatása szerint a diákok digitális írástudását, készségeit fejlesztő Digital Skills for Youth programjuk egyik legismertebb eleme a Microsoft Imagine Cup nemzetközi innovációs verseny, amelyen 2004 óta 190 országból több mint 1,6 millió fiatal vett részt.
A szerdai magyarországi döntőn egy tankönyvvel együtt használható, a virtuális valóságra épülő telefonos alkalmazást kifejlesztő innobie, valamint az örökletes mellrák korai felismerését segítő technológiai megoldást kifejlesztő RientiQ Biotechnologies volt versenyben.
A szakmai zsűri döntése alapján a közép-kelet-európai fordulóra az innobie jutott ki.
A globális döntő győztes csapata 85 ezer dolláros jutalmat és nagy értékű Azure hozzáférést nyer, emellett személyes mentorálást kapnak a Microsoft cégvezetőjétől, Satya Nadellától.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van