A zalai intézményből a múlt hónap végén hét traumatológus orvos távozott, így a kórház csak a kisebb baleseti sérülteket tudja ellátni a sürgősségi fogadóhelyén. A kórház vezetése bérzsarolásnak nevezte a távozó orvosok bérkövetelését, míg az orvosok szerint csak a jogszabályoknak megfelelő feltételek között akartak dolgozni.
"Az elmúlt időszakban a Zala Megyei Szent Rafael Kórház traumatológiai osztályának orvosai egységesen jelezték a kórház felé, hogy nem értenek egyet a számukra kifizetett ügyeleti díjak mértékével. A megegyezés érdekében az ügyeleti díjakat intézmény vezetői jelentősen megemelték. Ennek ellenére a felmondás alatt álló traumatológusok újabb követelésekkel álltak elő. A kórház menedzsmentje megvizsgálta ezeket a követeléseket és megállapította, hogy az újabb elvárásaik nélkülöznek minden szakmaiságot, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges. Miután a traumatológiai osztályon dolgozó orvosok sem engedtek a követeléseikből, ezért lezárták a tárgyalásokat, az intézménnyel együttműködni nem kívánó traumatológusok felmondását elfogadták" - írja az Emmi közleményében.
A miniszter kérésére a felülvizsgálat annak érdekében történik, hogy az ellátás minden beteg számára az elvárt időn belül és az elvárt szakmai színvonalon zökkenőmentesen működjön a továbbiakban.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben