Az anyag szerint törvénysértésekben érintett az a Töröcskei István, akinek egyik cége, a T & T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. a bank 51 százalékos többségi tulajdonosa (a kisebbségi, 49 százalékos tulajdonrész tavaly június óta az államé).
A dokumentum alapján azonban nemcsak Töröcskei, hanem a kormány felelőssége is felvethető, ugyanis nehéz megindokolni, miért költött el tavaly 3 milliárd forint közpénzt tulajdonszerzésre, és miért nem vette észre a súlyos szabálytalanságokat. Pedig át is világította a bankot, mielőtt bevásárolt - írta a hvg.hu.
A jegybank anyaga több esetről is beszámol, amikor a Széchenyi Bankban olyan cégeknek ítéltek meg hiteleket, amelyeknél maga Töröcskei István vezető volt vagy üzleti érdeke fűződött hozzájuk, a bank részéről pedig ő, vagy a felesége részt vett a hitel jóváhagyásában. Az ilyen összeférhetetlenségeket szigorúan tiltja a törvény.
A portál az anyag megismerése után megkereste Töröcskei Istvánt, aki nem tudott sem a vaskos jelentésről, sem arról, hogy a jegybank mit talált a banknál. Azt állította a lapnak, próbált Matolcsy Györggyel, a mostani jegybankelnökkel beszélni, de nem fogadta őt. Illetve azt is leszögezte Töröcskei, hogy minden szabályt betartottak, a pénzügyi felügyelettel pedig jó viszonyban voltak, és mindig megfelelően beszámoltak neki.
Az MNB a törvénysértések mellett olyan hiányosságokról és szervezeti problémákról is beszámol a dokumentumban, amelyek azt mutatják, hogy a Széchenyi Bank több területen nem igazán volt képes megfelelni a bankszerű működésnek. A bankban például nem volt megoldott a feladatmegosztás és a megfelelő helyettesítés sem. A banki adatok kezelésével is súlyos problémák voltak, az MNB például azt találta, hogy bizonyos adatokat Excel-táblázatokban tartottak nyilván. Annyit azért megtettek, hogy az Exceleket írásvédetté tették, de a jegybank szerint ez még nem elég a bankszerű működéshez. Olyan is előfordult - áll a dokumentumban -, hogy a hitelek lejárati dátumát rosszul rögzítették - írta a hvg.hu.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram