A takarmány- és energiaköltségek drasztikus megemelkedése, az afrikai sertéspestis terjedése, valamint a kínai piac beszűkülése miatti rendkívül alacsony felvásárlási árak történelmi mértékű, uniós szintű válsághelyzetet idéztek elő - írja az MTI az Agrárminisztérium közleménye alapján.
"A túlélés érdekében" a minisztérium 4 milliárd forint keretösszeggel új támogatási programot hirdet meg a gazdálkodóknak. Ennek keretében kocánként 20 ezer forint egyszeri támogatást kaphatnak a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan alkalmazható átmeneti támogatásokra vonatkozó uniós előírások lehetőségeit felhasználva a sertéstartók - hangsúlyozta Nagy István. Hozzátette, az új támogatási konstrukció és az ahhoz kapcsolódó miniszteri rendelet kidolgozása soron kívül megkezdődött.
Mindezek mellett további segítséget jelent az ágazat szereplői számára a sertéshúsfogyasztás ösztönzése, a pultokban a sertéshús származási helyének zászlócskával történő jelölése a magyar hús megkülönböztethetősége érdekében vagy éppen az import hízóalapanyag és sertéshús kiemelt ellenőrzése is - sorolta Nagy István.
A miniszter kiemelte, az agrártárca minden rendelkezésére álló eszközt használni fog annak érdekében, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartókat megsegítse.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Véget érhet Bős-Nagymaros kálváriája, összeül Orbán és Fico

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Rendkívüli: Itt a tűzszünet, Putyin kitűzte a dátumot

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Mától új rendszer érvényes az autósokra, érdemes figyelni ezeket a táblákat

Sosem látott lépésre készül az Országgyűlés

Jön a készpénzkorlátozás az EU-ban: veszélyben a magyar alapjog?

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat
