A lapnak nyilatkozó Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csak annyit árult el, hogy "vastag szám lesz". A pontos szám mellett az is később derül ki, hogy mennyit áldoz a vizes vb-re a Magyar Telekom, az esemény első nemzeti fő támogatója. Üzleti titoknak minősítették azt is, hogy a logóra mennyit költött az állam.
A lap emlékeztet: Amikor a még a 2021-es vizes vb-re készülő Magyarország tavaly márciusban beugrott a 2017-es rendezést lemondó Mexikó helyére, Gyárfás Tamás , a Magyar Úszószövetség elnöke még azt mondta, 23 milliárdba kerül majd a rendezés és az építkezés, köztük például a Dagály uszoda átalakítása. Néhány héttel később azonban a Magyar Közlönyből az derült ki, hogy a költségvetés dupla akkora lesz.
A költségvetési törvény eredetileg 27,3 milliárd forintot irányzott elő a vizes vb megrendezéséhez szükséges létesítményfejlesztésekre, amit a kormány átcsoportosításokkal az idén eddig 20,6 milliárd forinttal emelt meg. Az átcsoportosításokkal és a 2015-ös költésekkel együtt az eredetileg bemondott 23 milliárd forint helyett a vizes vb költségei már 57 milliárdnál járhatnak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben