Márciusban 14,9 ezer tonna légiárut regisztráltak, ami a valaha volt legerősebb havi cargoforgalom. Kossuth József, a Budapest Airport cargo vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az idén éves szinten - a tavalyi 134,4 ezer tonnával szemben - a 150 ezer tonnát is elérheti a légiáru-forgalom.
A tájékoztatásból kiderül, hogy a vállalat megkezdte a repülőtéri cargo környezet és az 50 millió eurós beruházással 2020-ban átadott BUD Cargo City esetleges további bővítésének előzetes vizsgálatát.
A járvány idején folyamatosan erősödik a Budapest Airport regionális szerepe - mutattak rá, kiemelve, hogy távol-keleti országokból, például Kínából érkező árumennyiség jelentőségét. Felhívták a figyelmet arra, hogy a légi szállítás olyan logisztikai zavarok esetén is megoldást jelenthet, mint például a márciusi fennakadás a Szuezi-csatornában.
A közlemény szerint a légiáru-szállítás kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben is. Az első negyedévben a több mint 4,5 millió adag védőoltás 85 százaléka légi úton, a budapesti repülőtéren keresztül érkezett az országba - idézték fel.
Arról is beszámoltak, hogy a Budapest Airport az év elején, nemzetközi útmutatás alapján Magyarországon is megkezdte a CEIV Pharma gyógyszerlogisztikai sztenderd bevezetését.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt