A politikus egy járműtechnikai központ megnyitóján vett részt.
Beszédében csak egyetlen utalást tett a lemondására: "a magyar kormány képviseletében veszek részt az eseményen, de már nem miniszterként".
Zalaegerszeg polgármestere úgy fogalmazott beszédében, hogy "számunkra ezután is miniszter maradsz".
Az RTL szeretett volna többet megtudni a furcsa lemondás okairól és körülményeiről, de Palkovics nem nyilatkozott.
Palkovics lemondása már napokkal a hivatalos bejelentés előtt téma volt, a kormány azonban csak hétfőn ismerte el, hogy strukturális változások lesznek a kormányban. Önálló energiaügyi minisztérium alakul Lantos Csaba vezetésével, aki december 1-jén lép hivatalba. Az új tárca célja az energiapolitika egységes irányítása lesz.
A TIM feladatait a gazdasági, az építésügyi és beruházási, valamint a kulturális és innovációs tárca veszi át.
Palkovics az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezetője lesz, amely cég Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak