Az év eleji törvénymódosítás hatására az ügyeletes orvosok még a hétköznapi bérüket sem kapják meg a megterhelő éjszakai és hétvégi ügyelet idejére. Csupán az óradíj 70 százaléka garantált, ami még munkaszüneti vagy ünnepnapon is csak 80-90 százalékra megy fel.
Egy fiatal kolléga esetében ez 1300 forintos nettó órabért jelent. Ezért értelemszerűen egyre nehezebb ügyeletes orvost találni, egyre kevesebben, egyre többet és fáradtabban dolgoznak - hívja fel a figyelmet közleményben és egy erről szóló kisfilmben is a díjak rendezésének fontosságára honalapján a Magyar Orvosi Kamara.
Az ügyeleti díjak rendezésének halogatása a biztonságos betegellátást már most is veszélyezteti - figyelmeztetnek. Ahhoz, hogy az állami egészségügy kiszámítható és választható pálya legyen a kollégák számára, fontos a díjazás rendezése, az ügyeleti rendszer stabilizálása - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti