Közzétette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a gyógyszertárak nyitvatartását.
A Kúria szerint nem kényszeríthető a háziorvosra az általa el nem fogadott szerződés, a Magyar Orvosi Kamarának adott igazat. ...
Legalábbis akkor, ha az állam hallgat a szakmára, és gyógyszertárak ügyeleti rendjét is átszervezi, valamint előteremti az ehhez s ...
Az új budapesti ügyeleti rendszer első három napján összesen csak 259 beteget kellett ellátásban részesíteni, ez a szám bőven elmarad attól, mint amire számítottak. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője, Győrfi Pál viszont hangsúlyozta, hogy ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert a betegeknek meg kell szokniuk az új, 1830-as hívószámot. Kérdés, mit hoz az első hétvége, illetve a rendszer ismertebbé válása.
Szerző(k): L. K.Budapest megreformált orvosi ügyeletének legnagyobb újdonsága az egységes hívószám lesz; a kedden induló ellátás kapcsán nyugalomra int a vezető háziorvos.
Szerző(k): T. E.Az orvosokat segítő szakemberek ügyeleti kötelezettségének szigorítása lehet a következő súlyos csapás a kivéreztetett rendszeren.
Szerző(k): T. E.A betegelégedettségi mérés szerint az ötös skálán négyesnél többre értékelik az ügyeleti munkát. 513 ezer beteg kereste fel eddig az ügyeleteket mióta tavaly februárban indult el az új alapellátási ügyeleti rendszer az Országos Mentőszolgálat közreműködésével és koordinációjával.
Szerző(k): L. K.