Még a jogállamisági vitacsúcsán, december 4-i interjújában beszélt arról Orbán Viktor miniszterelnök, hogy szerinte Brüsszel tehetetlenségét mutatja. hogy a Pfizer koronavírus elleni oltóanyagát először az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában kezdik el szétosztani, miközben az EU-ban még engedélyeztetésekre kell várni. Itt úgy látja, hogy jól jártak a britek, mert már külön útra léphettek. Majd a magyar kormány több tagja is az Európai Uniót okolta, hogy csak december végén kezdődhetett meg az oltás itthon, kedd este Menczer Tamás külügyi államtitkár egyenesen arról beszélt, hogy Brüsszel a hibás emiatt.
"Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest" - idézi a politikus kijelentését az Euronews, Menczer szerint az EU későn kötött szerződést és az engedélyztetést is húzta. Viszont a portál közli Sztella Kiriakidész uniós egészségügyi biztos válaszát is, aki egyértelművé tette: Magyarország, ha akart volna, léphetett volna a saját útjára, tehát nem tartja igaznak a magyar kormány felelősséghárítását.
A brüsszeli vakcinabeszerzés lényege az, hogy a 27 tagállam helyett a bizottság tárgyal és köt egyezséget a gyártókkal, így az összes ország egyenlő feltételekkel jut oltóanyaghoz. Az Európában eddig egyedüliként jóváhagyott Pfizer-BioNtech oltóanyagból például 300 milliót rendeltek és további százmillió dózisról folynak a tárgyalások. Ez épp a duplája az Egyesült Államok által rendelt 200 milliós tételnek. Kiriakidész szerint itt egyből megbukik, hogy Menczer azt állítja, "sokkal nagyobb mennyiséget" rendeltek ezek az országok. Arra is kitér, hogy hat céggel állapodtak meg a beszerzésről, de nem is a lekötött darabszám befolyásolja a vakcinák leszállításának sebességét, hanem a gyártók korlátozott kapacitása miatt akadozik az ellátás.
"Amikor júniusban elindítottuk az oltási stratégiát, akkor nagy volt a bizonytalanság abban, hogy lesznek-e sikeres oltóanyagok, illetve hány ilyen lesz. Az elmúlt hónapokban egy hat oltóanyagból álló portfóliót hoztunk létre, ezek közül a BioNTech/Pfizer oltóanyagát már engedélyezték és az összes tagállamban használni kezdték. Hamarosan jóváhagyhatják a Moderna oltóanyagát is. Szerintem nincs késlekedés. A mostani nehézségek nincsenek összefüggésben a megrendelésekkel, hanem inkább azzal, hogy szűk keresztmetszetek vannak a gyártásban. Ez azonban javulni fog a következő hetekben és hónapokban" - idézi a hírcsatorna az unió egészségügyi biztosát.
Kirikiádész arra is kitért, hogy az engedélyeztetés volt egyedül lassabb, de az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is vészhelyzeti engedélyezéssel vezették be a piacra a Pfizer, illetve az Egyesült Királyságban az Ezzel Magyarország is élhetett volna egy hónappal ezelőtt, az Egyesült Királysággal egy időben. Viszont ha így döntöttek volna, akkor az összes felelősség és kártérítési igény a magyar kormányt terhelte volna.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt