"Ön a pártja, hazája és a közös Európai Uniónk jövője szempontjából kulcsfontosságú időszakban veszi át a CDU vezetését, a jelentős kihívások sikeres kezeléséhez jó egészséget kívánok" - írta a miniszterelnök, hangsúlyozva: "mi, magyar kereszténydemokraták a Helmut Kohllal kötött szövetség jegyében továbbra is stratégiai jelentőséget tulajdonítunk a Fidesz és a CDU kapcsolatainak, amelyek jelentősége messze túlmutat a kétoldalú dimenzión".
A küszöbön álló európai parlamenti választások kapcsán a miniszterelnök azt írta: ezek még inkább előtérbe helyezik szövetségünk és együttműködésünk jelentőségét, melynek keretében egyszerre törekszünk tradicionális értékeink megőrzésére, és az Európai Unió összetartozásának, biztonságának és versenyképességének erősítésére. "Közös felelősségünk, hogy az Európai Néppárt a következő időszakban az európai politikai napirend alakításának legerősebb, egyben megkerülhetetlen tényezője legyen" - fogalmazott Orbán Viktor.
Kapcsolódó
"Örömömre szolgált, hogy sikerült elindítani egy ígéretes strukturált dialógust a Fidesz és a CDU között. A magam részéről készen állok arra, hogy ezt a közös munkát eredményesen lezárjuk, és ennek érdekében örömmel tekintek mielőbbi személyes találkozásunk elé" - zárta gratuláló levelét a magyar miniszterelnök.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben