Az operatív programokat módosító határozatok a Magyar Közlönyben megjelent jelentek meg, melyek szerint:
- Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) az egészségügyi alapellátás fejlesztésére - kiemelt programként - 25 milliárd forintot tartalmaz. A pályázatot a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő hirdeti meg még a második félévben. A projekt célja az alapellátás fejlesztése a háziorvosi szolgálatok megerősítésével, a keringési, a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések megelőzése, valamint a lakosság egészségügyi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférése. Az állami egészségügyi intézmények higiéniás körülményeinek infrastrukturális fejlesztésére 2,66 milliárd, az onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztésére 12,5 milliárd forint szerepel a listán. Ezeket is még az idén lehet megpályázni.
- A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) két nagyobb összegű - 7-7 milliárd forintos - támogatást tartalmaz. Az első az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalombahozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének a támogatása.
- A második a divat és dizájnipari mikro-, kis és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása.
- A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) a víziközmű rendszereket érintő innovatív fejlesztésekre 15 milliárd, a rendszerek műszaki állapotának felmérésére, a problémák feltárására 10 milliárd forintot tartalmaz. Az állami hulladékgazdálkodás hatékonyságának a fejlesztésére 20 milliárd támogatás jár. Az utóbbi kiemelt program és jövő januártól lehet pályázni.
- Az elektromos rendszerirányításnál probléma az, hogy a megújuló energiát adó eszközök rapszodikusan táplálják be az áramot. Ahhoz, hogy a rendszer ezt rugalmasan tudja fogadni, egyszer 35,1, másszor pedig 28,8 milliárd forint támogatásban részesül a GINOP-ból. Külön a napelemes rendszerek integrációjára pedig 13,7 milliárdot kap.
- A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programban (KÖFOP) 1 milliárd forint szerepel az Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer kialakítására.
- A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) a mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatására 33,3 milliárd forintot tartalmaz. A strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítésére pedig 55,6 milliárd van a programban. A GINOP-pal közösen pedig a veszélyhelyzeti bértámogatásra (a kutatásfejlesztési munkahelymegőrzés céljából) 20,44 milliárd, a gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzésekre pedig 1,5 milliárd forint fordítható.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)