Ónodi-Szűcs Zoltán úgy vélekedett: megfelelően működő onkológiai osztály nem működhet hospice ágyak nélkül, ezért fontos a hospice ellátás fejlesztése.
Az államtitkár szerint Magyarországon még száz hospice ágy kialakítása szükséges ahhoz, hogy az európai átlagnak megfelelő legyen az ellátás.
Vályi-Nagy István a DPC főigazgatója hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban teljesen megújult a labort és a képalkotó ágazatot is magában foglaló onkológiai szakprofil az intézményben.
Az új hospice osztályt, egy onkológiai osztály helyén alakították ki, utóbbi egy új épületbe került át. Az 50 millió forint értékű felújítást az Állami Egészségügyi Központ, az intézmény és alapítványok finanszírozták - közölte a kórházvezető az MTI tudósítása szerint.
Bodoky György a DPC onkológiai osztályának vezetője elmondta, hogy az osztályon öt kétágyas és öt egyágyas kórtermet, külön kegyeleti és szakpszichológusi szobát alakítottak ki.
Az osztályon, amely jelenleg az egyetlen olyan onkológiai központ Budapesten, ami hospice osztállyal együtt működik, speciális orvoscsoport tevékenykedik - mondta a főorvos.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben