A tanulmányt a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Elemző Munkacsoport hat tagja: Horváth J. Krisztina (SE ESK), Ferenci Tamás (Óbudai Egyetem), Ferenczi Annamária (SE ESK), Túri Gergő (SE ESK), Röst Gergely (Szegedi Tudományegyetem) és Oroszi Beatrix (SE ESK) készítette.
Már beadták egy nemzetközi szaklaphoz, ahol elbírálás alatt áll - olvasható a portálon.
A vizsgálathoz screening módszert alkalmaztak. Ennek leegyszerűsítve az a lényege, hogy a teljes lakosság átoltottságát összehasonlítják azzal, hogy az igazolt fertőzöttek milyen arányban voltak beoltva.
Kiderült, hogy eleinte mind a hat vakcina magas szintű védelmet biztosított minden korosztályban, egyedül a kínai vakcina hatékonysága kisebb némileg az idősek esetében. Utóbbit már korábban is tudni lehetett.
A védelem idővel csökkenésnek indult. A hatékonyság csökkenése mindegyik vakcinánál jelentkezett, de a legjelentősebb mértékben a Sinopharm-, a Szputnyik V és az AstraZeneca-vakcinánál volt tapasztalható.
Minden korosztályban mérhető volt a csökkenés, de érdekes módon leginkább a fiataloknál.
A hatékonyság csökkenését az emlékeztető oltás egyértelműen visszafordította. Ez markánsabban jelentkezett azoknál az alapoltásként adott vakcináknál, amelyeknél az oltottak nagyobb valószínűséggel kérték a harmadik adagot – azaz épp a fenti három, gyorsabban csökkenő hatékonyságú vakcinánál. A harmadik oltások túlnyomóan mRNS-oltások voltak.
Összességében a két mRNS-alapú vakcina, a Pfizer–BioNTech és a Moderna oltása produkálta a legjobb eredményeket minden korosztályban, még a csökkenő hatékonyság figyelembevételével is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben