Varga Mihály pénzügyminiszter kedden mutatta be a 2022-es költségvetés tervezetét, ami több érdekességet is tartogat a nyugdíjasoknak: jövőre 3 százalékos inflációkorrigáló emelést tervez az Orbán-kormány. Ez az idei évközi tervezett emelés utáni nyugdíjösszeget növelné, miután az idei évre várt 3 százalék helyett már 3,6 százalékos az árdrágulás, vagyis a nyáron várható egy 0,6 százalékos évközbeni emelés, amire még nem volt példa. Jövő januárban a 3 százalékos emelés erre rakódva akár 153 ezer forint feletti átlagnyugdíjat hozhat.
Azonban - ahogy arra a 24.hu figyelmeztet - ha novemberben is lesz még egy nyugdíjkorrekció, feltételezve, hogy az infláció tovább emelkedik, akár ennél is jobban emelkedhetnek jövőre a nyugdíjak. Ez egészülhet még ki az időseknek egy egyszeri nyugdíjprémiummal is, ha bejön Varga számítása az idei 4 százalék körüli GDP-emelkedéssel, mivel a 3,5 százalékos bővülés felett ez megilleti az időseket. Az említett nyugdíjprémiumra 68,5 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Idén novemberben a legalább 80 ezer forintot elérő ellátásokra 16 ezer forint lehet a nyugdíjprémium, jövő novemberben pedig 34 ezer forint.
Jövőre ráadásul már egy fél havi plusz juttatást is kapnak: 2022-ben folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése – februárban kétheti plusz nyugdíjat kapnak majd az ellátottak, amire 160,3 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Átlagosan - az emeléseket is belekalkulálva - 74 ezer forint körüli pluszra számíthat egy átlagnyugdíjas jövő februárban. Ha novemberben is lesz nyugdíjkorrekció (mert 3,6 százaléknál is magasabb lesz az infláció), akkor ennél valamivel többre.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van