A 2022-ben alkalmazandó valorizációs szorzók 8,7 százalékkal magasabbak, mint a 2021-es szorzók voltak, emiatt az idei nyugdíjmegállapítási kezdőnap célszerűbbnek látszik. Így is van ez minden olyan évben, amikor az infláció kezelhető mértékű, vagyis 3-5 százalék között ingadozik.
Csakhogy az infláció elszabadulni látszik, éves szinten az MNB legutóbbi előrejelzése már 7,5% - 9,8% közötti sávra teszi a mértékét, és még nem látszik az alagút vége, az orosz-ukrán háború miatt akár magasabb is lehet a pénzromlás mértéke - figyelmeztet a szakember a nyugdíjguru.hu portálon.
Ez esetben a 2021. év végén megállapított nyugdíjak összegét nem csak a 2022. januári 5 százalékos emelés, hanem a júniusban és novemberben is várható két rendkívüli korrekciós emelés is növelni fogja, ezért a nyugdíjemelés az év során összesen akár 10 százalékos is lehet.
Emiatt a tavaly megállapított nyugdíj összege meghaladhatja vagy nagyon megközelítheti az idén megállapítandó nyugdíj összegét, annak ellenére is, hogy a nyugdíj alapját képező nettó havi életpálya átlagkereset összegét idén 8,7 százalékkal magasabb valorizációs szorzókkal kell megállapítani.
A 2021. december 31-i megállapítási kezdőnap mellett szóló további súlyos érv az is, hogy 2022-ben már teljes havi összegben jár a 13. havi nyugdíj (és az esetleges nyugdíjprémium) azoknak, akiknek tavaly állapították meg a nyugdíját, miközben az idei nyugdíjmegállapítás esetén csak 2023-tól jár a nyugdíjemelés, a 13. havi nyugdíj (és az esetleges nyugdíjprémium) az érintettek számára.
A fentiek miatt ebben a rendkívüli évben fennáll a valószínűsége annak, hogy a 2021. december 31-i megállapítási kezdőnap esetén az érintett friss nyugdíjas jobban járhat, mintha 2022. január 1-jétől igényelné a nyugdíját.
Van visszaút a határidő után
A nyugdíjmegállapító hatóság (Budapesten a VIII. Kerületi Hivatal, vidéken a kijelölt járási hivatalok) az érintett kérésére kiszámítja, mekkora lenne a nyugdíja összege 2021. december 31-i, illetve 2022. január 1-jei megállapítási kezdőnappal, továbbá a januári 5 százalékos nyugdíjemeléssel meg is emelik a 2021. december 31-én megállapított nyugdíj összegét és közlik a 13. havi nyugdíj összegét is.
Ezeknek az adatoknak a birtokában kell az érintett nyugdíjigénylőknek rövid határidőn belül dönteniük, hogy melyik megállapítási kezdőnapot választják.
Ha elnézik a határidőt, semmi gond: a nyugdíjmegállapító határozat véglegessé válásától 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy lemondjanak a megállapított nyugdíjukról, majd ezt követően új nyugdíjigénylést adjanak be. A nyugdíj hat hónapra visszamenőlegesen igényelhető, vagyis még van idő a helyzet átgondolására.
A döntést számtalan személyes tényező is befolyásolhatja, ezeket is mérlegelni szükséges az optimális döntés meghozatalához.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)