Egy hét múlva, november 27-én dönti el a Liga Szakszervezetek tanácsa, hogy milyen nyomásgyakorló eszközöket vet be a kormánnyal és a munkaadói oldallal folytatott tárgyalásokon - mondta el a szövetség elnöke.
Beszámolója alapján a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki tárgyalása eredménytelennek bizonyult mind a bérek, mind a munka törvénykönyve ügyében, nem közeledtek az álláspontok.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van