Az NGM kedden közölte, hogy januárban 192,8 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere. Banai Péter Benő szerint a költségvetés bevételeit több tényező határozza meg, ezek közül a legfontosabbnak a gazdasági növekedést és annak szerkezetét nevezte.
Úgy látja, hogy az emelkedő foglalkoztatottság és reálkereset erősíti a lakossági fogyasztást, gyarapodik az áfabevétel, de a személyi jövedelemadó és a foglalkoztatáshoz kötődő egyéb bevételek is nőnek. Ez valósult meg az elmúlt években, hiszen például tavaly a 4 százalékos GDP-növekedés mellett a reálbér-emelkedés mértéke meghaladta a 10 százalékot, vagyis 2017-ben átlagosan egy havi fizetéssel gyarapodott a háztartások bevétele - mutatott rá.
Kapcsolódó
Az államtitkár többek között ennek tulajdonítja a személyi jövedelemadóból származó januári bevételek 30 milliárdos emelkedését az egy évvel ezelőttihez képest. Emellett szerinte a költségvetés bevételeihez a gazdaság "kifehérítése" is hozzájárult, hiszen - jegyezte meg - az online pénztárgépekkel például 130-140 milliárd forinttal emelkedtek a költségvetés bevételei.
Úgy véli, hogy 2018-ra vonatkozóan a gazdaságra és a foglalkoztatottságra nézve kedvezőek az előjelek, a januári adatok további növekedést vetítenek előre.
Januárban 344,3 milliárd forinttal emelkedett a központi költségvetés adóssága. Harmadával emelkedtek januárban a költségvetési kiadások, a bevételek pedig alig 10 százalékkal nőttek - ahogy arról a Napi.hu korábban beszámolt.
A fotó forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben